2018. július 24., kedd

Mindörökkön-örökké — VI. — 1933 (január 30.)


“Für was wir zu kämpfen haben, ist die Sicherung des Bestehens und der Vermehrung unserer Rasse und unseres Volkes, die Ernährung seiner Kinder und Reinhaltung des Blutes, die Freiheit und Unabhängigkeit des Vaterlandes, auf daß unser Volk zur Erfüllung der auch ihm vom Schöpfer des Universums zugewiesenen Mission heranzureifen vermag.”
Mein Kampf, 1939-es kiadás, 234. old.1

Aztán eljött a napok Napja, az öröm és az erő Napja, az újjáéledt Nyugat születésnapja. A Nap, amikor tizenhárom évnyi emberfeletti küzdelem után kezeid közé került mindazok sorsa, akiket a legjobban szerettél, azoké, akiket bámulatos korunkban valamennyi isten a legerősebbekké és legjobbakká kívánt tenni.

Óceánként állt ott a hatalmas, várakozó tömeg, nyugtalanul és reménykedve, nem merve még biztosra venni; várva, hogy üdvözölhesse a régóta kívánt hírt, várva, hogy megtudja: diadalmaskodtál; várva, hogy megélje a harcoló Németország hosszú életének legnagyszerűbb óráját, az Új Korszak kezdetét, az elmúlt évek és a régmúlt idők türelmes, mindennapi hősiességének csúcspontját. A percek egymást követték, s mind egy-egy órának tűnt. Ahogy telt-múlt az idő ezer meg ezer mellkasban vert egyre gyorsabban a szív. Mindenki visszafojtotta a lélegzetét. Vártak, ahogy a kiszáradt föld várja a megtermékenyítő esőt a száraz évszak végtelennek tűnő megpróbáltatását követően, ott, ahol a zápor hiánya a halált jelenti. Ahogy a táj homályba burkolózik a közelgő Hajnalt várva, úgy várt néped egyre növekvő számban azon a napon, a Reich elnöki palotája előtt gyülekezve, várva a varázslatos szavakat, győzelmed – s az ő győzelmük – bejelentését.

Mozgolódás támadt a tömegben, majd egy hosszú másodpercre teljes lett a csend, s ezt az ünnepélyes csendet közeli barátodnak, a kezdeti idők hűséges harcosának, az ország utánad következő első emberének2 hangja törte meg:

- Vezérünk hatalmon!

Egy újabb pillanatig ismét csend, egy másfajta csend, a szomjas föld azon csendje, melyet az első esőcseppet követően az égnek áldozott, ahogy a szél elcsendesedik, az elragadtatás peremén egyensúlyozó, kimondhatatlan öröm csendje. S azután a tombolva lelkesedő emberi óceánból egyetlen mennydörgő kiáltás szakadt fel váratlanul, visszhangozva és százezerszeresen felerősítve, egyetlen hosszan zengő, elementáris kiáltás, az öröm egyetlen, végtelen felzúdulása – a Te néped hangja, Isten Hangja, aki a Természet Választottaiban lakozik:

- Vezérünk hatalmon! Szabadok vagyunk!

A férfiak kezet ráztak egymással, a nők egymás karjaiba borultak, s örömkönnyek gördültek le sugárzó arcukon.

Majd a lelkes tömeg lassan szétoszlott, minden férfi és nő, ifjú és leány messzire vitte a Nap diadalmas hírét:

- Vezérünk hatalmon van! Németország feltámadt!

S a megcsonkított ország széltében-hosszában felcsendültek a harangok, dobok dübörögtek és harci trombiták harsantak fel, s zenéjük évszázadok óta nem fejezett ki ekkora boldogságot. Minden ablakból széles zászlók lógtak, rajtuk a Nap és az Árja Faj szent Jelképe, s a zsúfolt utcák mentén, a vérvörös, fekete és fehér, hullámzó lobogók végtelen sora alatt az immár halhatatlan rohamosztagosok meneteltek, azok, kiknek állhatatos áldozathozatala és elkeseredett küzdelme a hatalomra juttatott Téged, s akik büszkén énekelték a halhatatlan dalt.


Szerte a vidékeken, amiket nemrégiben elszakítottak legyőzött Szülőföldedtől, s minden olyan vidéken, ahol néped a Birodalomtól mesterséges határokkal elszakítva élt, akár már évszázadok óta, hatalmas reménység feltámadása üdvözölte a dicsőséges hírt, mit mostanra már az egész világ megtudott, a reményt, hogy hamarosan a vér testvérisége egyesíti majd minden emberedet egyetlen, büszke, nagyszerű Birodalomban, hogy új, élő hited ösztönzésére minden művi határ ledől, hogy néped nemsokára szabadságban, erőben és örömben kelet és nyugat felé is terjeszkedni kezd, akár békés úton, akár háborúban, a többi nemzet féltékeny szembeszegülése ellenére is, beteljesítve a nagyszerű sorsot, mit a Természet rótt ki rá.

* * *

A felsőbbrendű emberiség ősrégi ellenségei megdöbbentek, mert a tomboló örömnek eme hangos kitörésében, mely az új Németországból indulva világszerte visszhangot vert, rég megszilárdult uralmuk lélekharangjának kondulását hallották, csakúgy, mint abban a hatalmas, csendes reményben, mit képtelenek voltak elfojtani, s érezték első jeleit felemelkedésük végének, mely mindörökké tart majd. Gyűlöltek Téged és rettegtek Tőled, titkos összejöveteleiken pedig elkezdték előkészíteni hazugságaik és alkuik sátáni hálózatát, melynek segítségével azt tervezték, hogy valamennyi faj és nyelv gondolkozás nélküli, óriási emberi csordájának ostoba dühét Ellened és néped ellen izgatják, azt a buta, egyetemes csordát, mely nem ismert Téged és képtelen volt megérezni álmod szépségét.

Birodalmad határain túl néhányan a világba vetett jobb emberek közül úgy üdvözölték felemelkedésedet, mint a Hajnalt, melyet már ők is vártak. S még náluk is kevesebben várták ezt oly hosszú ideje és oly állhatatosan, mint én magam.

Ahogy a Napot köszöntjük a tengerpartról, milliónyi mérföld távolságából, úgy fogadtam a messzeségből a hatalmas Nap hírét, úgy üdvözöltem hatalmad bejelentését, úgy imádtalak téged a szívemben, Vezérem, ki új büszkeséget és hitet adtál minden árjának, aki méltó a fajára, most és mindörökkön-örökké!

S ahogy néped örömének visszhangja elért hozzám, a nagyszerű álomra gondoltam, ami már korszakok óta az enyém volt: a világ valódi árja uralmának álmára. Csak a mi időnkben teheted élő valósággá ezt a csodálatos álmot. Csak a Te uralmad alatt válhat a rend és a szépség földjévé a világ, egészséges, Pogány világgá, mely iránt oly régóta vágyakoztam már. Szívem mélyén azt kívántam, hogy láthassam hódító szellemedet, ahogy szétzúzza a hamis egyenlőség ember szülte hiedelmeit. Szívem mélyén azt is kívántam, hogy láthassam hódító Birodalmadat kiterjedni egy napon valamennyi tengerpartig, és azt, ahogy az árja vér testvérisége ledönti az ember szülte határokat, ihletett követőid pedig – a világ elitje – uralja az egész földet, mindörökkön-örökké!

„Harcolnunk kell, hogy fajunk és népünk létezését és gyarapodását biztosítsuk, harcolnunk kell gyermekeink ellátásáért és vérünk tisztaságáért, a szülőföld szabadságáért és függetlenségéért, hogy népünk felnőjön ama feladat elvégzéséhez, amit a mindenség teremtője jelölt ki számára”.
Hermann Göring.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése